Ma sem vagyok a legjobb formámban. Tegnap este fél 7 volt mire kiléptem először a lakásból. Azt mondta a férjem, hogy még jó, hogy ez velem nagyon ritkán fordul elő, mert eléggé nyomi voltam. Most már azért gyorsabban telhetnének a napok…
Kedden beugrottam a terembe, hogy bevigyek pár számlát. Az uszi büféjében találkoztam két ismerősömmel, lombikos kismamák. Megkérdezték, hogy mi újság, én meg mondtam, hogy hát várakozás van most. Először nem értették, de aztán elmagyaráztam, hogy a múlt héten volt a beültetés. Erre jól rámförmedtek, hogy mit keresek akkor én itt, nekem most otthon kellene feküdnöm… “Amíg nem feküdtem, addig nem is jött össze.” Kaptam a mondatot. ” Én nem gondolom, hogy feltett lábakkal kellene most két hetet otthon feküdnöm, nem gondolom, hogy ezen múlna”, válaszoltam. “Hányadik lombik?” Jött a következő kérdés. “Ötödik”, válaszoltam. “Akkor én tuti otthon feküdnék” kaptam meg a választ… Jól felhúztam magam.
Végigcsináltam már négy lombikot. Hármat végigfeküdtem, és nem sikerült. Sokat olvastam ebben az ügyben, és arra jutottam, hogy ha nem végzek fizikai munkát – már pedig nem végzek – , nem tornázok – márpedig most nem teszem – nem emelek semmi nehezet – amint nem teszek -, akkor egy kis autóból kiszáll-beszáll és a teremben kicsit elcsevegés nem árthat az esélyeknek.
Tudom, biztosan van aki közűletek nem ért velem egyet, és az ismerőseim oldalán van, de tudjátok mit oké, elfogadom, csak akkor ne oktasson ki engem senki kérlek. Felnőtt vagyok, és el tudom dönteni, hogy mi a helyes, vagy helytelen. Ha valamiben rosszul döntök, akkor pedig az csakis az én felelősségem.
Mondtam, hogy nem vagyok jó formában! 🙂 Ez nem a szokásos blogbejegyzésem egyike, de gondolom megérted! Még 3 nap…….
Babasztorink 