A kineziológusom elgondolkodtatott, hogy milyen ember is vagyok valójában. Rá kellett hogy jöjjek, hogy én olyan vagyok, akinek csak az “A” opció létezik, és nincs “B”, és addig küzdök, ameddig az “A” meg nem valósul, vagy egy hatalmas “pofon” által rá nem jövök, hogy változtatnom kell az elképzelésemen. Ez történt most is.
A doki nagy “pofont” adott most nekem amikor Húsvét hétfőn lazán odavetette, hogy 40 felett már nem sokan fogadnának a lombikprogram sikerére. Már régen elhatároztuk a párommal, hogy mindenképpen szeretnénk örökbefogadni egy gyerkőcöt, de annyira ragaszkodtam eddig a “A” opcióhoz, hogy semmit sem tettem az ügy érdekében. Rávilágított a kineziológusom, hogy én valójában mindenben ezt csinálom. Sokan mondják is rám, hogy én nem ismerek lehetetlent, küzdök a végsőkig a céljaimért. Most egy kicsit a megadom magam állapotban vagyok ebben a célkitűzésben, de nem a feladom állapotban. Mivel petesejtek mindig voltak a lombikprogramoknál, nem is egy, ezért van remény, ne mondja nekem a dokim azt, hogy csak 10%! Az is sok a 0%-hoz képest!
Talán azért, mert görcsösen ragaszkodom az “A” opcióhoz, ezért nem érem el. Ha elkezdenék egy “B” opció kidolgozásán munkálkodni, akkor lehet sokkal lazábban elérném az “A”-t. Meglátjuk. Most ezen fogok dolgozni, nemcsak a lombikprogramnál, hanem az életem különböző területein is. Sokszor veszem észre, hogy annyira ragaszkodok a saját elképzeléseimhez, hogy szinte meg sem hallgatom mások gondolatait, pedig sokszor utólag rájövök, hogy ők mondták a helyes megoldást. Ezt hívják csökönyösségnek. 😦 Nem is szép szó leírva sem, úgyhogy ezen dolgoznom kell. Nem szabad csökönyösnek lennem.)
Szóval elindultunk az örökbefogadás útján, jövő héten szerdán megyünk az első megbeszélésre. Már a telefonos időpont foglalásnál kiderült, hogy egy alap dolgot meg kell oldanuk, méghozzá azt, hogy hivatalosan is azonos tartózkodási hellyel rendelkezzünk. Ez eddig nem kellett sehova, ügyintézési szempontból pedig egyszerűbb volt, hogy nekem anyuméknál volt az állandó lakcímen, anyósoméknál pedig az ideiglenes, a férjemnek pedig fordítva. Na ezt egyből helyre kell tennünk, hiszen hivatalosan is egy helyen kell hogy éljünk. Nagyon kíváncsi vagyok hogy mit fog mondani a hölgy szerdán. 🙂