Nem adjuk fel, megyünk tovább!
Köszönöm nektek a sok gratuláló üzenetet! Sokan viszont azt gondoltátok, hogy ezzel a lombikprogramnak vége. Nem-nem! Szeptemberben megyünk a következőre. Az örökbefogadás (amiről írok megigérem, mert rengetegen kértétek) mint már sokan tudjátok nálunk nem kérdés, én mindíg is szerettem volna, a férjem pedig először szkeptikus volt, de mára Ő is pozitív a dologgal kapcsolatban. A lombiksztorink is folytatódik, csak egy kis szünet kell nekem, nem adjuk fel.
Olvasok egy könyvet, egy sokak által ismert celeb lombikos történetéről. Nagyon jó a könyv, tényleg élvezettel olvasom. Akkor írta meg a könyvet, amikor már happy end lett a vége. De miért csak happy end-el lehet “eladni” és értékessé tenni egy történetet? Tegnap kaptam ismét egy megkeresést egy magazintól, hogy osszam meg a történetemet. Okulva az elötte lévő magazinok megkereséséből, – amikor a cikk megírása után a szerkesztő nem engedte hogy közöljék a cikket, mert nincs meg a happy end – egyből rákérdeztem, hogy biztos hogy a mi, még nem sikersztorink kell-e neki. A válasz az volt amire gondoltam, hogy megkérdezi a szerkesztőjét, és no lám mit kapott válaszként, hogy nem…
Rengetegen vagyuk az úton, akik sokmindent kipróbálunk, vagyis másként fogalmazok, mindent kipróbálunk azért, hogy sikeres legyen a program. Miért nagy a nyomás rajtunk? Mert mindenki elvárja, hogy jöjjön már az a siker! Hát akkor hogy ne feszüljön rá az ember??? Mindenki aki régen látott kérdezi – tapintat nélkül sokszor – hogy “baba, hogy-hogy nincs, nem szeretnétek?”. Akkor most kérdem én, HOGY NE FESZÜLJÖN RÁ AZ EMBER??? Amikor tudod, hogy egy ismerősöd már egy ideje házas, és még nincs baba, miért kell feltenni ezeket a kérdéseket, hogy: “Nem szeretnétek? A Munka fontosabb?”
Mindent megadnék már hogy családom legyen, Imádom a férjem, szerető szüleink vannak, a körülményeink is adottak. De még az úton vagyunk… szerintem ezzel tud rengeteg ember azonosulni, nem csak a happy end-el.
Babasztorink 