Genetikai vizsgálat

2014 és 2015-ös években végig Varsóban éltem. Úgy döntöttünk, hogy nem fogok két-három hetente repülni, hanem pihenek, és koncentrálok az üzletünk lengyelországi építésére. Abban az időben két-három havonta találkoztunk,  általában egy harmadik országban.

2014. augusztusban Utah-ba nyertünk a cégtől egy utat, ami alatt lehetőségünk volt a cég Utah-ban lévő központjába ellátogatni, és a cégtulajdonosokkal, valamint a fő kutatókkal találkozni. Ekkor éreztük, hogy igazán jó helyen vagyunk, és ez az a cég, akivel hosszű távon, biztos jövőt tudunk kiépíteni magunknak.

2015. márciusban Marrakesh-ba nyertünk egy utat, ahol 5 napon át megkaptuk az igazi luxus nyaralás élményét. Képzeljétek el, amikor kilépsz a lakosztályodból 5 percre – ami kb 60 négyzetméteres -, és egyből rohannak hogy rendbe tegyék a szobád, de úgy, hogy még a szekrényben lévő ruháid is élére hajtogatják. Na ekkor határoztunk el, hogy mi mindíg így szeretnénk nyaralni, és ezt a luxust nap mint nap élni, és mi ezért dolgozunk. Ez után az élményekben gazdag  6 hónap után úgy éreztem, hogy készen állok a következő lombikprogramra.

Az a kedves ismerősünk, aki ajánlotta hogy a János Kórházba menjünk rákérdezett, hogy elküldött-e már minket a doki genetikai vizsgálatra. Kikerekedett szemekkel néztünk, hogy minket senki sehova nem küldött. Ezért önszántunkból beslattyogtunk az Istenhegyi Géndiagnisztikára, hogy megcsináltassunk egy összeférhetetlenségi vizsgálatot. Ennyit tudtunk, hogy ezt kell megcsináltatnunk. Kérdezték, hogy melyik doki küldött minket, mire közöltük, hogy hát senki, magunktól jöttünk. Érdekesen néztek ránk. Mi mondtuk, hogy azt a vizsgálatot szeretnénk, amivel kiderítik, hogy génszinten van-e bármi összeférhetetlenségünk, illetve azt, hogy a Gáborom örökölte-e az édesanyjától a Leiden mutációt. Erre a férjem anyukája hívta fel a figyelmünket, hogy az is számíthat. Ugyanis ha azt örökli, az is közrejátszhat a baba meg nem tapadásában. Levették a vért, és várnunk kellett egy hónapot az eredményre.

Genetikai vizsgálat” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia! Olvasom minden alkalommal a blogbejegyzéseidet!Sajnálom, hogy ilyen sok rossz dolog történt veletek. Mi is régóta szeretnénk babát.3 sikertelen lombik után gondolkoztunk a genetikai vizsgálaton.Még nagyon friss a legutolsó kudarc 😦 , ezért még nem jelentkeztünk be vizsgálatra.Nagyon érdekelne a vizsgálat menete,mennyit kell várni az eredményre, hogy mennyibe kerül és az is , hogy ti voltatok e immunológiai vizsgálaton?. Privátban is szivesen várom a válaszodat. Sok sikert a továbbiakban! Üdv:Gina

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Adrienn bejegyzéshez Kilépés a válaszból