November 10.-én múlt pénteken mentük elkezdeni az ötödik lombikprogramukat a Forgács Intézetbe. Minden hormoneredményem rendben volt, így indulhatott a hosszú protokol, és kezdődhettek a szurik.
Nagyon sokan kérdezik amikor megtudják, hogy lombikprogin vagyok, hogy “Te magadnak adod be az injekciót?” Hát igen, a muszáj nagy Úr – szokták mondani – , persze hogy magamnak. A hosszú protokolnál meg több szurit is kell beadni, hiszen a lombikprogram előtti hónap 21. naptól már elkezdődik a hormonok adagolása. Általában ezek hasba adós injekciók. Nekem már megvan a rituálém. De komolyan ez az! 🙂
Este kell most ezt beadnom, megpróbálom 10 körül – mert én 11 körül fekszem – kisebb-nagyobb sikerrel olyan 10:30 fele eszembe is jut, hogy már megint elfelejtettem, hogy 10 óra van. Jön a kézfertőtlenítés, hasferőtlenítés, majd az injekció előkészítése. Na ezt utálom! Most egyszerű egykomponensű injekcióm van, de van olyan, ami kétkomponensű, egy por és egy folyadékból áll. A folyadékot a vastagabb tűvel fel kell szívni egy fecskendőbe, majd átnyomni a porhoz, azt felrázni, majd egy kisebb tűre váltani, az ampullából felszívni, és légteleníteni az injekciót. Na ez még ok, de… Bele kell szúrni a hasadba, majd egy picit vissza kell szívni, hogy lásd, hogy nem érbe sikerült a művelet. Na ezt utálom! De tényleg. Ezért sokszor el is felejtem. Vajon miért? 🙂 Ha sikerül nem érbe szúrni, akkor ugye nem jön vér vissza, és mehet a cucc a pocakba. Általában csíp, van amelyik eléggé csíp. Azt monják, hogy gyorsan nyomd bele, hogy legyél túl rajta. Én kitapasztaltam már, hogy ha szép lassan adom be, akkor nem leszek kék-zöld foltos. A mútkori lombikprogramnál meg is jegyezte a nővér, hogy nagyon profi vagyok, mert meg sem látszanak a szurik. Ha beadtam, utána pedig jól el is kell masszírozni a területet.
A trombózis elleni szurit viszont izomba kell adni, és az nem túl kellemes. Választhatsz, hogy vagy beadod a combodba, vagy a fenekedbe, én azt választottam. Azzal óvatosan kell bánni, de az is megtanulható hogy az ember magának is be tudja adni. Ezek a kellemetlen velejárói a lombikprogramnak, de nem kell megijedni tőle, hamar rutinná válik a dolog.
A következő lépés most, hogy ha megjön a menstruációm, akkor a harmadik napon megjelenünk a Sipos Doktor Úrnál. Ha ez hétvége, akkor vagy pénteken, vagy hétfőn, de minnél közelebb a 3. naphoz. Szóval most várakozó álláspontban vagyunk, szúrom magam, eszem a rengetek vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet és antioxidánst.
Ez a rész nem változott 15 év alatt 😄😄😄 én összesen 3 lombikon es 6 inszemen vagyok túl, két “baba” az eredmény (képzeljétek! Egyszer minden baba lakli kamadz lesz!😄😄😄)
De a szurikat nem tudtam megszokni. Az volt a technikam, hogy fertőtlenítés és a hely megtalálása után becsuktam a szemem es egy kisbabát kepzeltem el. 😍
Sok sikert Nektek Adri, es minden olvasónak is!😍😍😍😍
KedvelésKedvelés
Nagyon köszönöm! Látod azt, hogy képzeljem el akkor a babát még nem próbáltam, de jó ötlet! Köszi! 🙂
KedvelésKedvelés