7. napi kontroll

Ma voltunk a Sipos dokinál kontrollon a Forgács Intézetben, és nem vagyunk túl boldogok. Sajnos a hormon mennyiség amit eddig kaptam nem volt elegendő, mert nem akarnak azok a petesejtek túlságosan növögetni.

Reggel 7-re kellett mennünk, és mivel Fehérvárról megyünk fel, ezért 5:20-kor már úton voltunk. Altató bogyó ide vagy oda, én felébredtem 3:35-kor, és már nem is tudtam vissza aludni. Gondolom a nagy szél is oka volt, illetve az izgalom.A legnagyobb meglepetésünkre amikor 6:45-re odaértünk már vagy 6 pár várt a váróban, és utánunk is jött még vagy 5-6. Ennek ellenére gyorsan ment a vizit, mindenki 10-15 perc alatt kész is volt.

A Doktor Úr nem volt ma túl mosolygós – amilyen általában szokott lenni – mert az egyik asszisztense elfelejtette közölni vele, hogy ma nem megy dolgozni. Ezért egy fiatalabb doktor ugrott be az asszisztensi szerepbe. Körülbelül 35 perc várakozás után már bent is voltunk. Mondtam a Doktor Úrnak, hogy az előző lombikprogramoknál nem volt ennyire hosszú a vérzésem. Ma már a 7. napom, és még mindíg vérzek, illetve érzem hogy valami nem tetszik a petefészkemnek. Kicsit olyan, mintha felfáztam volna, pedig az biztos nem, ugyanis vigyáztam magamra. Azt mondta, hogy most még nem gond ha vérzek. Viszont az ultrahang vizsgálatnak Ő sem örült. Bal oldalon semmi, jobb oldalon 4 petesejtecske van, de azok sem túl nagyok. Ezért felírt egy harmadik injekciót is, amit még az esti rutin mellé be kell iktatnom.

Gondolkodtam mi lehet a baj, és sokminden eszembe jutott. Lehet hogy a két éve a szobámban lévő Pergoveris injekció (ami elvileg nem járt le) túl melegben volt nyáron, és lehet hogy nem fejti ki a hatását? Lehet hogy az éjszakai méregtelenítő tablettám anyira erős, hogy semlegesíti a hormonok hatását? Azt ma már biztosan nem szedem be. Szóval nem tudom mi lehet a gond, de megpróbálok a következő három napban – ahogy a párom mondja – semmi mást nem csinálni, csak petesejteket növeszteni. 🙂 Szurkoljatok!

7. napi kontroll” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Hozzászólás