Megkaptuk az örökbefogadáshoz a határozatot

Szeptember 4-én megkaptuk a határozatot, hogy hivatalosan is alkalmasak vagyuk, hogy örökbefogadó szülők legyünk. 🙂 Ez a fotó a hivatal előtt készült, amikor kiléptünk az ajtón. Ez után elég sokminden történt…

A nagy boldogságban, úton Fehérvárra fel is hívtam az ügyintéző hölgyet a TEGYESZ-nél, hogy elújságoljam a jó hírt. Örültünk is neki, majd megkérdeztem, hogy van-e esetleg kisgyerek, akinek még nem talált családot, és megfelelnénk egymásnak. Nem kellett sokat gondolkodnia, a válasza az volt, hogy igen. Ezen én lepődtem meg a legjobban, hiszen kb 49 pár van előttünk a sorban. “Egy 1,5 éves kislány, enyhe rasszjegyekkel, akinek az anyukája szellemileg nem ép, illetve a kislány is törődést igényel. Szeretnénk látni az iratait?” mondta a hölgy. Odafordultam a Gáborhoz, és tolmácsoltam, hogy mit mondott a hölgy a telefonban. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit gondoljak, nem hogy mit mondjak, annyira gyors volt ez az egész. Mondtam a hölgynek, hogy persze, megnézzük az iratait. Letettem a telefont, és a Gáborom egyből azt mondta, hogy persze megnézhetjük, de neki nincs jó érzése most ezzel a kislánnyal kapcsolatban.

Másfél óra múlva csörgött a telefonom, az ügyintéző hölgy volt. Közölte, hogy van egy szintén 1,5 éves kisfiú is, aki teljesen egészséges, de egy kicsit több rasszjegyekkel rendelkezik mint a kislány. Mi azt írtuk be a gyermekkel kapcsolatos elvárásokhoz (Hú de csúnyán hangzik), hogy enyhe rasszjegy nekünk nem probléma, tehát enyhe kreol bőr nekünk okés. Külföldön éltünk sokáig, nekünk természetes a nemzetek keveredése. Román, lengyel, magyar, cigány, olasz, angol, nekünk ez természetes. Mivel két gyermeket nem közvetíthet ki egyszerre el kellett döntenünk, hogy melyikőjük anyagát szeretnénk először látni. Mivel a kislány anyukája szellemileg nem ép, ezért ott a kockázat nála, hogy esetleg genetikailag örökölt valamit. A kisfiú teljesen egészséges, de kicsit barnább a bőre. Kértem egy nap gondolkodási időt, mert nem akartuk elkapkodni a választ, illetve a családdal, szülőkkel is át akartuk beszélni a dolgot, hiszen, ha nem is ők döntenek, de nekik is számít a véleményük. Na innen kezdődtek a bonyodalmak.

Nem gondoltam volna, hogy vannak a családban olyanok, akik ennyire ellenzik a fogalmazzuk úgy, hogy nem 100%-ban magyar gyermek örökbefogadását. Számomra nagyon fontos a család. Nem értem azokat a családokat, akik összevesznek, és leélik úgy az életüket, hogy soha többé nem beszélnek a családtagjukkal. Számomra ez sokkoló. Egy családunk van, rájuk támaszkodhatunk, Ők pedig ránk, értük élünk. Szóval ezért is döbbentett le ez a dolog. Én nem akarok senkivel sem rosszban lenni, vagy kapcsolatot megszakítani. Nekem egy gyermek nagyon fontos, de azt szeretném, ha az egész családunk mellettünk állna, és támogatna minket. Szóval volt egy pár kellemes, és kevésbe kellemes beszélgetésünk a családttagjainkkal ebben a témában. Sikerült-e dűlőre jutnunk? Remélem! Bízom benne, hogy megértik a mi álláspontunkat, és bíznak bennünk annyira, hogy csak és kizárólag olyan gyermeket fogunk örökbefogadni, akit érezzük, hogy azért született, hogy velünk élje le az életét, és nem csak velem, és a Gáborral, hanem a mi teljes, egész családunkkal.

Az örökbefogadás első lépései úgy működnek, hogy először elmondják telefonon az alap információkat a gyermekről, és az alapján kell megmondanod, hogy látni akarod-e az irataid. Ha igen, akkor hivatalosan kiközvetítik a gyermeket, de először csak az iratait, és fotót láthatunk róla. Ha azon információk után tovább szeretnénk menni, akkor egy következő alkalommal lehet személyesen találkozni a gyermekkel. Majd ha ezután is szeretnénk tovább menni, akkor megkezdődik a körülbelül egy hónapos barátkozási időszak.

A kisfiú mellett döntöttünk, nagy kockázatot láttunk a kislány családi hátterében. Szeptember 12-én mentünk megnézni a kisfiú iratait. A bővebb egészségügyi és családi háttér ismertetése után kérdezte meg a hölgy, hogy szeretnénk-e látni a fotókat a kisfiúról, és igent mondtunk. Aranyos, kiegyensúlyozott, kicsit pufókás kisfiú volt a fotón. Középbarna hajszínnű, és szemű, enyhén kreol bőrű.

Ilyenkor nem kell semmit még mondani, hazamehettünk átbeszélni azt, hogy szeretnénk-e személyesen találkozni vele. Ha egyikünkben is ott a kétely, akkor nemet kell mondani. Nem lehet rábeszélni a másikat, mert ez egy életre szóló döntés. Én tovább mentem volna, és szívesen találkoztam volna vele személyesen, de a Gábor határozott nemet mondott. Nem volt neki szimpatikus a kisfiú a fotók alapján, ezért nemet mondtunk. De ez nem könnyű… megyünk tovább.

Azt hiszem, hogy itt az ideje hogy átnevezzem az oldalt, hiszen a sztorink megy ugyan tovább a lombikprogramban is, de már nem csak arról szól. Megköszönöm, hogy ha beírod kommentben ha van jó ötleted az új névre. 😉